2011. április 5., kedd

A kecskeméti művésztelep első korszaka 1909-'19
Cifrapalota
március 18-május 29

A kiállítás a Kecskeméti Művésztelep munkáit mutatta be 1909-től 1919-ig. Ahogy beléptünk az 1910-ben alapított szőnyeg szövő műhely egyik munkáját láthattuk a földön kiállítva. A terem falán azok művek képeit láttuk, melyekkel a művészek a II. Katolikus bérház külsejére készítettek. Ott volt Kisfaludi Stróbl Vilmos jelenleg az arborétumban lévő -mivel 1910-ben lerombolták a bérházat- Szent István és Szent Miklós szobrainak képe.
Ám a művésztelepben leginkább a festészet dominált. Ezért is a kiállításon java részt festményeket láttunk. A következő teremben szintén festményeket láthattunk és ötletesen meg oldották hogy az 1912-es kecskeméti központban találjuk magunkat. Bábuk között sétálhattunk, az akkori város központot ábrázoló képek előtt amit háttérnek használtak.
A harmadik teremben város képeket láthattunk mint pl: Erős Andor - Kecskeméti látkép. Aki látni akarta milyen volt a Széchényi térben, mielőtt a Malomcenter felépült, annak érdekes látványt nyújtott Höchinger Miklós Kecskeméti vedunta-ja. Még engem is meglepett.
A legjobban viszont a negyedik terem jobb oldala tetszett ahol aktok voltak kiállítva. Különösen felkeltette az érdeklődésemet Herman Lipót - Szerelem kapuja c. műve.
Bal oldalt a cigány telepről álltak alkotások. Elől pedig a műkertet és virágzó fákat ábrázoló festmények álltak. Végül a folyosón csendéleteket láttunk. Nekem tetszett a kiállítás és remélem több ilyet is meg fogunk nézni.